Tavaly Villányban december 21-én akadozott az áramellátás meg a víznyomás is elment kb. az egész városban, haver felhívott aztán mondta, hogy a maják tévedtek egy évet, idén van a világvége. Amúgy tényleg fullra olyan hangulat volt, ilyen b*zi időjárás is volt. 😆
Mangéziumhiány, szoktam tolni magnéziumos pezsgőtablettát néha, csak akkor már rég nem szedtem és meg is lett az eredménye. 😆
Mostanában megint tolom hetente 1x-2x, amúgy se árt mert szívbetegség is nehezebben alakul ki ha megfelelő a magnéziumszint a szervezetben. Beszerezném inkább természetes forrásból, de annyi babot meg borsót nem eszek, hogy fedezze a szükségletet. 😃
Én nem félek tőle, de oltásokból csak azokat kaptam meg amit kötelező volt, hagyjanak engem békén, a madárinfluenza elleni oltástól is olyan baja lett néhány embernek hogy jujj. 😆
Én amikor 1 hónapja begörcsölt a combom, fúúú, azt hittem, ott össze fogom magam szarni, 5 percig tartott, de mozdulni nem bírtam, rosszabb volt, nagyon sok mindennél, 3 napig éreztem még utána, hogy fáj.
Én csak háziorvoshoz jártam néha megfázással, korrekt volt mindig. Meg amikor annyira szarul voltam asztma miatt hogy megmozdulni se tudtam akkor is kijött házhoz aztán ja, nyomatta az injekciót. Ott b*zmeg majdnem végem volt, ha nem létezik gyógyszer akkor most nem írnék itt. Kétszer dölgöttem meg majdnem életemben, ez volt az egyik, meg egyszer még gyerekkoromban ugyanez. Egyébként nem volt sosem ennyire durva, nagyon ritkán jött elő enyhébb formában is, most meg már több mint két éve teljesen tünetmentes vagyok tehát nincs gond. 😃
A magyar egészségügyben az időpont pedig inkább csak irányadó dolog, én is kértem egyszer időpontot 9-re, 10:30-kor még mindig nem hívtak be, hagytam is a picsába. 😆
Az én orvosom (nem én választottam) szart az egészre, bemegyek, hogy nagyon dobog a szívem, vizsgál, mondja, menjek vérvételre, de semmi bajom nincs...tényleg nincs...
Tesómnak meg torokgyulladása volt, beszélni sem tudott, elmegy az orvoshoz. Azt mondja, nem súlyos, vegyen be ez meg azt, vizsgálat közben azt mondja az orvos: Várjanak, mindjárt jövök! Mondja fater, ott ültek vagy másfél órát...állítólag 8-tól rendel, de 8:56-ra jött be nekem is.
Valami munkát csak találsz, mondjuk mondom én, aki már fél éve nem talált semmit Németországban, ahol elvileg több munkahely van mint Magyarországon. 😆
Egyébként ja, ingyéorvos az tud ilyen is lenni, sz*rnak az egészre, legyen meg a fizetésük és kész. Villányban a háziorvoson is látszott néha, hogy k*rvára de nincs kedve egyáltalán megmozdulni se, de csinálta, mert pénz. 😃
De 5 forintom nincsen rá sajnos, főleg ha gyökérkezelni kell, akkor azt meg nem tudom kifizetni se...😞
Dögöljön meg az ember, mert ilyen hülye orvosok vannak, a jók meg pénzesek. 😞
Fél éve itt parázok, hogy mi van, ha történik valami? Meg is ölöm a fogorvost akkor, b*szott az egészre, elzavart, hogy semmi bajom nincsen. Most van egy jó fogorvos, de pénzes sajnos. Akkor fogadtam meg, ingyenes fogászatra soha nem megyek most már, az ember inkább kiad 10.000 forintot, csak jó legyen, mint inkább ingyen, de elszarják az egészet.
Na, az annyiért bőven megéri. 😃
Ja, a fogadat meg tetesd rendbe valahogy, mert az rendben van, hogy eddig is voltak belőle problémák, de még lehetnek durvábbak is, aztá' az nem lenne jó.
Egyébként igen, angoltudás az kell hozzá, anélkül neki se szabad állni. 😃
Majdnem eltaláltam. 😆
Most nézem, a tokos Complete Edition 2.500 forint, de kéne fogorvosra is pénz, fél év alatt ez a sarlatán fogorvos nem tudta megcsinálni a fogam. 😞
Miatta van minden bajom is, már f*szom ki van szó szerint. Ha dolgozni tudnék menni, az első fizetésemből fogorvoshoz mennék, aztán beruháznék 1-2 játékra is, hogy ne unatkozzak.
Gondolom, kell hozzá rendesen angol tudás, de azzal nincs gond
Simán megeshet, hogyha nem is most akkor még lesz majd ősszel is egy durva leárazós időszak. 😃
A Summer Sale idén június 19-től 30-ig fog tartani, minden nap lesz speciális leárazás erre-arra de az egész időtartam alatt kb. minden le lesz árazva. Ilyen alkalmakkor kell betárazni játékból Steamen, mert ilyenkor elég sok dolog sokkal olcsóbb mint bárhol máshol. 😃
Aki Steam giftekkel kereskedik az is ilyenkor táraz be, mert most megveszi olcsón aztán később eladja kicsivel a normál ár alatt, amivel még mindig haszna lesz rajta. 😃
Lesz ez még akciós, kb. 3-4 havonta amúgy is az, meg most jön a Summer Sale is Steamen, durva leárazások lesznek. Szerintem fel se nézek a Store-ba mert úgyis vennék valamit. 😆
Egy dolgot fogok megvenni ha le lesz árazva, a Half-Life Complete-et, mert az kell. 😂
Bicike: Régen se volt kevesebb hülye, viszont több volt az értelmes ember aztán megvolt az egyensúly. 😆
Pedig k*rva jó játék, single-ben is elvoltam vele több mint 200 órát szerintem, 1035 négyzetkilométeres terület van benne, volt mit felfedezni, de még így is van benne olyan hely biztosan ahol nem jártam. 😃
Akciós Steamen most a Just Cause 2 is, 3€ talán (~900 Ft). Annak is egész jó a multija, csak eléggé bugos, de az is ilyen nemhivatalos cucc mint a SAMP, annyi különbséggel, hogy mindenképpen eredeti kell hozzá. 😃
intelIA32: Jó, de erről már kellene, mert alig két hét és áll is le a GfWL.
Bicike: Single-ben minden GfWL-es játékkal lehet majd játszani továbbra is, két kattintás létrehozni egy helyi profilt, csak azokkal van gond amik multiplayer platformnak is a GfWL-t használják. Dirt 3 elvileg már át is állt Steamworks-re, akik lemezesen vették meg azok kaptak is Steames kulcsot, csak el kellett küldeni a Codemasters-nek e-mailben a kulcsodat és kaptál helyette másikat. Ez utóbbi a korrekt hozzáállás. 😃
Miért ne kőne, attól, hogy Steamen veszed még ugyan az a játék. GTA IV-hez is kell például, ha Steames ha nem. 😃
Most fent sincs Steamen a DR2, ameddig nem tisztázódik, hogy lesz-e Steamworks támogatás vagy nem, addig gondolom nem is adnak el belőle inkább, nehogy beszopják akik megvennék. Capcomék azt mondták, hogy lesz Steamworks támogatás, csak azóta sincs semmi hír róla. 😆
Még két hét van vissza a GfWL-ból, van idő még a dologra. 😃
Egyébként az is biztosan akciós lesz Steamen a Summer Sale keretében, elég olcsón szokták adni a DLC-kel együtt, én is akciósan vettem talán 1000 Ft-ért a simát. 😃
Meg a 2012 világvége hülyeség is. Annál nagyobb hülyeséget sem hallottam még, azt is sokan elhitték. 😆
Mostanában megint tolom hetente 1x-2x, amúgy se árt mert szívbetegség is nehezebben alakul ki ha megfelelő a magnéziumszint a szervezetben. Beszerezném inkább természetes forrásból, de annyi babot meg borsót nem eszek, hogy fedezze a szükségletet. 😃
Én nem félek tőle, de oltásokból csak azokat kaptam meg amit kötelező volt, hagyjanak engem békén, a madárinfluenza elleni oltástól is olyan baja lett néhány embernek hogy jujj. 😆
Sokan a tűtől is félnek, eddig soha nem fájt, volt részem pedig benne, nem is egyszer.
Amúgy nekem is begörcsölt pár hónapja úgy a lábam, hogy szintén napokig éreztem a dolgot, nem jó érzés. 😃
A magyar egészségügyben az időpont pedig inkább csak irányadó dolog, én is kértem egyszer időpontot 9-re, 10:30-kor még mindig nem hívtak be, hagytam is a picsába. 😆
Tesómnak meg torokgyulladása volt, beszélni sem tudott, elmegy az orvoshoz. Azt mondja, nem súlyos, vegyen be ez meg azt, vizsgálat közben azt mondja az orvos: Várjanak, mindjárt jövök! Mondja fater, ott ültek vagy másfél órát...állítólag 8-tól rendel, de 8:56-ra jött be nekem is.
Egyébként ja, ingyéorvos az tud ilyen is lenni, sz*rnak az egészre, legyen meg a fizetésük és kész. Villányban a háziorvoson is látszott néha, hogy k*rvára de nincs kedve egyáltalán megmozdulni se, de csinálta, mert pénz. 😃
Dögöljön meg az ember, mert ilyen hülye orvosok vannak, a jók meg pénzesek. 😞
Fél éve itt parázok, hogy mi van, ha történik valami? Meg is ölöm a fogorvost akkor, b*szott az egészre, elzavart, hogy semmi bajom nincsen. Most van egy jó fogorvos, de pénzes sajnos. Akkor fogadtam meg, ingyenes fogászatra soha nem megyek most már, az ember inkább kiad 10.000 forintot, csak jó legyen, mint inkább ingyen, de elszarják az egészet.
Ja, a fogadat meg tetesd rendbe valahogy, mert az rendben van, hogy eddig is voltak belőle problémák, de még lehetnek durvábbak is, aztá' az nem lenne jó.
Egyébként igen, angoltudás az kell hozzá, anélkül neki se szabad állni. 😃
Most nézem, a tokos Complete Edition 2.500 forint, de kéne fogorvosra is pénz, fél év alatt ez a sarlatán fogorvos nem tudta megcsinálni a fogam. 😞
Miatta van minden bajom is, már f*szom ki van szó szerint. Ha dolgozni tudnék menni, az első fizetésemből fogorvoshoz mennék, aztán beruháznék 1-2 játékra is, hogy ne unatkozzak.
Gondolom, kell hozzá rendesen angol tudás, de azzal nincs gond
Amúgy ja, megy rendesen. 😃
Jól muzsikál neked a játék?
Batman Arkham City kellene. 😃
A Summer Sale idén június 19-től 30-ig fog tartani, minden nap lesz speciális leárazás erre-arra de az egész időtartam alatt kb. minden le lesz árazva. Ilyen alkalmakkor kell betárazni játékból Steamen, mert ilyenkor elég sok dolog sokkal olcsóbb mint bárhol máshol. 😃
Aki Steam giftekkel kereskedik az is ilyenkor táraz be, mert most megveszi olcsón aztán később eladja kicsivel a normál ár alatt, amivel még mindig haszna lesz rajta. 😃
Egy dolgot fogok megvenni ha le lesz árazva, a Half-Life Complete-et, mert az kell. 😂
How's everybody feeling tonight? Make some noise!
Pedig k*rva jó játék, single-ben is elvoltam vele több mint 200 órát szerintem, 1035 négyzetkilométeres terület van benne, volt mit felfedezni, de még így is van benne olyan hely biztosan ahol nem jártam. 😃
intelIA32: Majd ősszel. 😃
Nekem nem jön be annyira a JC2. 😕
Akciós Steamen most a Just Cause 2 is, 3€ talán (~900 Ft). Annak is egész jó a multija, csak eléggé bugos, de az is ilyen nemhivatalos cucc mint a SAMP, annyi különbséggel, hogy mindenképpen eredeti kell hozzá. 😃
Bicike: Így ám bizony. 😃
Lehet csak a leállás utántól lehet elérni.
Bicike: Single-ben minden GfWL-es játékkal lehet majd játszani továbbra is, két kattintás létrehozni egy helyi profilt, csak azokkal van gond amik multiplayer platformnak is a GfWL-t használják. Dirt 3 elvileg már át is állt Steamworks-re, akik lemezesen vették meg azok kaptak is Steames kulcsot, csak el kellett küldeni a Codemasters-nek e-mailben a kulcsodat és kaptál helyette másikat. Ez utóbbi a korrekt hozzáállás. 😃
Most fent sincs Steamen a DR2, ameddig nem tisztázódik, hogy lesz-e Steamworks támogatás vagy nem, addig gondolom nem is adnak el belőle inkább, nehogy beszopják akik megvennék. Capcomék azt mondták, hogy lesz Steamworks támogatás, csak azóta sincs semmi hír róla. 😆
Egyébként az is biztosan akciós lesz Steamen a Summer Sale keretében, elég olcsón szokták adni a DLC-kel együtt, én is akciósan vettem talán 1000 Ft-ért a simát. 😃
DR 2 tényleg jó lenne, de semmit nem tudni róla.
Kedden meg kell csinálni már, van még hátra 1-2 mission.
Holnap nem érek rá max. majd csak este 9-10 után, tehát kedden tudunk játszani legközelebb. Addig legalább rákészülsz a BF3-ra keményen. 😆
Akkor ez a Goole nádzson szár tesvír. 😆
Bódi Garbót tedd be. 😆