Newark is teljesen benne van a New York-New Jersey agglomerációban, sok európai gép is a newarki reptérre érkezik. Viszont ja, attól még "külön" város. 😃
Majd ha megyek, akkor nagy eséllyel Jerseyben vagy Newarkban nézek szállást, mert sokkal olcsóbbak ott mint Manhattanben pl. Igaz akkor autózni kell, nem is épp keveset, de még úgy is megéri. Long Beach ebben nem rokon, ott is ugyanúgy k. drága a szállás mint LA-ben. 😆
Értem én, de valahogy jobban nézne ki így: Long Beach LA Ca.
Long Beach LA déli részén helyezkedik el, nagy kikötõ rész. Amit az átlag ember LA-nek hisz, az Fullertontól Long Beachen ât Hollywoodig tart. Közben meg LA inkább csak a Downtown rész, ahogy gyarapodott, bekebelezte a kisvárosokat, mint pl Compton. Azért Long Beachtõl Hollywoodig van egy pár km, mint 2x Budapest. 😆
Newark is közel van New York-hoz ahogy New Jersey-hez is, ha az elhelyezkedését nézzük, mégis külön város, New Jersey pedig már másik állam, hiába csak egy folyó választja el NY-tól. Ezért Newark esetében sem azt kell írni, hogy New York vagy New Jersey, hanem Newark, NJ. 😃
Budapest mellett is rengeteg város van ami még igazából Budapest lenne, de külön város/község aminek van saját neve is, ezért azt használják. 😀
Szar játék nálam is akadt 1-2. 😆
Többnyire csak jókat tudok mondani.
Alig van játék is, ami LA-ben játszódik. 😕
Megnéztem ma a Fire with fire-t, annyira álmos voltam, bealudtam rajta.
Nem értem, hogy minek Long Beach Ca. kiírást használnak benne, meg Los Angeles Ca.-t. Értem én, hogy Long Beach egy város, de mehet nyugodtan LA-be az egész.
Nõ a bölcsességfogam, de nem fáj. Ajánlom, hogy jól nõjjön ki. Viszont fáj egy tömött fogam is, amit újra kellene tömni, orvos elküldött röntgenre, de nem mondta, gogy újra kellene tömni...
Én egy Microsoft Wireless Desktop 3000 szettet vettem 9900-ért 1,5 éve. Külön a billentyűzet 6k körül lett volna, az egér meg 9k körül, tehát bőven megérte így egyben. A billentyűzetben azóta is a hozzá kapott Duracell elemek vannak, pedig Microsoft azt írta, hogy napi használattal 8 hónapot bír max., na de ja, inkább több legyen mint kevesebb. 😃
Én majd akkor szokok át TV-re, ha lesz pénz egy legalább 50"-os Sharp Aquos-ra. Addig jó nekem a 22". 😃
Úgyis az a hosszútávú tervem, egy kisfogyasztású PC netezni meg ilyenek, egy PS3 meg egy PS4 játékra egy Sharp Aquos-szal. PS-en van Netflix is, meg lejátssza a Blu-ray-t is ha úgy van, tehát filmnézés is kipipálva. 😃
Netflix már jöhetne, ott havi 7,99$-ért elég sok dologhoz hozzáfér az ember. Majd elvileg ősszel jön ide is, addig marad a legjobb és legnagyobb helyi alternatíva. Ezen is van sok film, de kb. 760 az, amiben angol nyelv is van. Na de ja, mire azoknak is a végére érek, eltelik egy pár hónap. 😆
Igen, ez is egy nagyon jól sikerült címfordítás. 😆
Manapság már szarnak a magyarok az egész sorozatfordításra, legyen kész, szinkronizálják le aztán fizessen érte a TV csatorna és kész. A minőséggel nem foglalkoznak, meg amit nehezebb lenne lefordítani rendesen, azt kivágják. 😃
Stanley Kubrick csinálta jól, megtiltotta, hogy bármelyik filmjét is leszinkronizálják. Meg is értem, pl. a The Shining se lett volna szinkronnal olyan amilyen. 😃
Rendben, jó úgy is, a hang a lényeg. A magyar szinkronban a hangokat se találták el, meg néhol elég bugyuta szövegek vannak. Miután befejeztem a sorozatot belenéztem az első részbe szinkronosan, nem sokáig bírtam. 😆
A Breaking Bad egy zseniális dolog, van eleje, közepe, vége a történetnek, meg a karakterek is nagyon jók. Hogyha csak egy sorozatot mondhatnék a sok kedvenc közül, akkor egyértelműen a Breaking Bad lenne az, mert jobbat még nem láttam, pedig túl vagyok egyen s máson. 😃
Azt is szigorúan angolul, mert a szinkronja csapnivaló, meg minden szinkronos részből ki van vágva legalább 10 perc. Meg ebben tényleg vannak olyan szövegek amiket a szinkron nem tudna átadni. "Yo, bitch, Mr. White!" 😆
The Game of Thronesba belekezdtem, de úgy voltam vele, hogy könyvben jobb. 😃
Breaking Badet ajánlották már, a Lostot meg kiskoromban láttam egy darabig, de akkor annyira nem érdekelt.
Breaking Bad, Dexter, Lost, Fringe, Jericho, FlashForward, House M.D., 24, The Walking Dead, The Game of Thrones, Entourage meg stb. 😆
Ezek azok amiket feltétlen érdemes megnézni, speciel neked az Entourage tetszene szerintem, mert LA-ben játszódik mind a 8 évad. Azt is szigorúan csak angolul, mert van benne néhány zseniális alakítás ami szinkronnal szerintem nem lenne az igazi. 😃
Elkezdtem legalizálódni, tegnap előfizettem a Maxdome-ra ameddig nem lesz Netflix Németországban. Most még az ingyenes próbahónap van. Van fent vagy 5000 film amiben van angol nyelv is, egy időre el vagyok látva. Na meg van sok sorozat is, ma el is kezdtem újranézni a FlashForward-ot mert már jóideje annak, hogy utoljára láttam. Utóbbi egyébként egy nagyon jó sorozat, de egy évadot ért meg összesen, mivel elkaszálták az elégtelen nézettség miatt. USA-ba nem való olyan sorozat amin kicsit gondolkodni is kellene. xD
Szükséges lépés volt, mert lassan kezdenek elfogyni a betárazott filmjeim. xD
Majd ha megyek, akkor nagy eséllyel Jerseyben vagy Newarkban nézek szállást, mert sokkal olcsóbbak ott mint Manhattanben pl. Igaz akkor autózni kell, nem is épp keveset, de még úgy is megéri. Long Beach ebben nem rokon, ott is ugyanúgy k. drága a szállás mint LA-ben. 😆
WTC from Newark:
Long Beach LA déli részén helyezkedik el, nagy kikötõ rész. Amit az átlag ember LA-nek hisz, az Fullertontól Long Beachen ât Hollywoodig tart. Közben meg LA inkább csak a Downtown rész, ahogy gyarapodott, bekebelezte a kisvárosokat, mint pl Compton. Azért Long Beachtõl Hollywoodig van egy pár km, mint 2x Budapest. 😆
Budapest mellett is rengeteg város van ami még igazából Budapest lenne, de külön város/község aminek van saját neve is, ezért azt használják. 😀
Többnyire csak jókat tudok mondani.
Alig van játék is, ami LA-ben játszódik. 😕
Megnéztem ma a Fire with fire-t, annyira álmos voltam, bealudtam rajta.
Nem értem, hogy minek Long Beach Ca. kiírást használnak benne, meg Los Angeles Ca.-t. Értem én, hogy Long Beach egy város, de mehet nyugodtan LA-be az egész.
Az eddigi legszarabb játék amivel játszottam az a Driver 3 volt. Annyira egy bugos fost nem b*sztam se előtte se utána. 😆
Ninja Blade-del játszottál már? Olyan gagyisággal, mint az, olyannal még soha nem játszottam. 😆
Más: Ingyenes Originen a Dead Space, már töltöm is. 😃
Nõ a bölcsességfogam, de nem fáj. Ajánlom, hogy jól nõjjön ki. Viszont fáj egy tömött fogam is, amit újra kellene tömni, orvos elküldött röntgenre, de nem mondta, gogy újra kellene tömni...
Mondjuk nem is szoktam a hátuljára állítani a gépet, max. eldöntöm az oldalára. 😃
Kábeles nekem már nem kellene, megszoktam, hogy nincs kábel. 😃
Nekem mindenképpen PS kell, mert sok exkluzív játék van ami érdekelne. Xbox csak a Forza miatt kellene. 😃
Addig marad a TV, bár egy XBox 360 jól jönne. 😃
Úgyis az a hosszútávú tervem, egy kisfogyasztású PC netezni meg ilyenek, egy PS3 meg egy PS4 játékra egy Sharp Aquos-szal. PS-en van Netflix is, meg lejátssza a Blu-ray-t is ha úgy van, tehát filmnézés is kipipálva. 😃
Nekem az nem az igazi, megszoktam a TV-t.
Jó kis szövegek vannak ebben összevágva pl Rocky, The Grey.
PC-n ugyan az mint TV-n, elindítod a filmet, hátradőlsz és nézed. 😃
Én valahogy nem tudok gépen filmet nézni. 3D-s filmet se néznék moziban, irritálja a szemem.
Spike Lee rendezéseit szeretem, meglátjuk mennyire fog tetszeni. :D
Manapság már szarnak a magyarok az egész sorozatfordításra, legyen kész, szinkronizálják le aztán fizessen érte a TV csatorna és kész. A minőséggel nem foglalkoznak, meg amit nehezebb lenne lefordítani rendesen, azt kivágják. 😃
Stanley Kubrick csinálta jól, megtiltotta, hogy bármelyik filmjét is leszinkronizálják. Meg is értem, pl. a The Shining se lett volna szinkronnal olyan amilyen. 😃
Azt is szigorúan angolul, mert a szinkronja csapnivaló, meg minden szinkronos részből ki van vágva legalább 10 perc. Meg ebben tényleg vannak olyan szövegek amiket a szinkron nem tudna átadni. "Yo, bitch, Mr. White!" 😆
Breaking Badet ajánlották már, a Lostot meg kiskoromban láttam egy darabig, de akkor annyira nem érdekelt.
Ezek azok amiket feltétlen érdemes megnézni, speciel neked az Entourage tetszene szerintem, mert LA-ben játszódik mind a 8 évad. Azt is szigorúan csak angolul, mert van benne néhány zseniális alakítás ami szinkronnal szerintem nem lenne az igazi. 😃
Szükséges lépés volt, mert lassan kezdenek elfogyni a betárazott filmjeim. xD
Bye bye Pegorino! 😆
@looserking
Már szerintem se, most is döntetlent játszott. 😕
@lumosnina
Azt tudom hirtelen mondani, amit cseszka mondott a fórumban.