Pont tudtam volna pár hónapja egy jó állapotú Rába motoros Ikarus 256-ot, 10 millióért, de olyan volt mint az új. Egyik szomszédos faluban használták falubusznak, azzal vitték a gyerekeket meg a nyugdíjasokat néha, tehát nem volt szétb*szva. 😆
Mondjuk várhatunk, ha nem is lottózok, de most fogok, ha holnap nem is, de a héten elmegyek és feladok egy szelvényt. Sosem lottóztam még, lehet elsőre szerencsém lesz, bár lehet nem. 😆
Na de ja, pár felvétel biztos lenne amúgy is, mert ilyenről érdemes. Max. ilyen pár részes filmbe össze lehetne vágni a fontosabb felvételeket és úgy el lehetne adni. Persze ehhez kellene egy olyan ember is a csapatba akinek van érzéke a filmezéshez. 😃
Valami biztos lenne. Ezért lenne jó, ha magunknak csináljuk és a filmet eladni valamelyik csatornának, aki sorozatot csinál belőle. Csak elég kényelmetlen lenne, ha valakinek mindig kamerázni kellene.
Jönnének operatőrök is, nekünk csak azt kellene venni ami a buszban történik, meg persze lennének rögzített kamerák is. A Cadillac Drive-ot is így csinálták. 😃
Na de ja, érdekes témájú cucc lenne az biztos, meg lenne nézettség is. Mondjuk ezt csak akkor lenne érdemes megcsinálni, ha nagyon nem lenne máshonnan elég pénz, de jelen állás szerint az alapvető dolgokra sincs pénz, így egyelőre mindegy is. Na de ha majd nyerek a lottón vagy valami, akkor megígérem, hogy meglesz. 😆
Felvennénk minden hülyeséget 😆 szerintem néznének, ugyani néhány ember, akik sehonnan se ismertek, elindulnak US-be egy átalakított Ikarusszal 😃 Milyen jó lenne.
Nem is az érdekel, hogy híresek lehetünk, hanem USA.
2-3 óra nem férne bele, ilyen témájú sorozat amúgy is csak valamikor este férne bele, amilyenek a magyar csatornák, akkor is max. 1 óra reklámokkal, tehát 45 perc hasznos idő. Errefelé sajnos jobban érdekli az embereket a Mónika show mint az ilyen műsorok. A Cadillac Drive is valamikor k*rva későn ment először, az ismétlés volt délután néha. 😃
Viszont mindegy is, az a lényeg, hogy a csatorna pénzelne minket, ha lenne megfelelő számú nézettség. 😆
A szokásos helyen fent van mind a 12 rész DVDrip-ben. Eredetileg 50 részes lett volna a cucc, 25 rész Észak-Amerika és 25 rész Oroszország, de 12 fért bele az RTL-nek, így annyi lett. Persze a felvett nyersanyag megvan mind az 50 részhez, így egyszer talán lesz egy kibővített verzió, de kétlem. 😃
Amúgy az biztos, ez hosszú sorozat lenne. Még 90 részbe se férne bele minden amit látnánk Amerikában és érdekes lenne. 😆
Nem néztem régen, azt se tudtam anno, hogy miről szól. Ha fent van valami torrent oldalon, akkor majd megnézem 😃
Ikarus Drive jobb lenne 😃 meg hosszabb is. Csak 90 rész szólna Amcsiról 😃
nirvana67 Ja igen, arra emlékszem, vagy 7-8 éve ment a TV-ben 😃 Ikarus Drive az új műsor, bemegyünk az NBC-hez 😆 Hátha 😃
Jó lesz a TV2 vagy valamelyik nagyobb csatorna is.
lumosnina: Nagyon hideg van, ma esett a hó is 😃
Már 2-3 hónapja LA láz van nálam 😃
Ilyesmi volt a Fábry - Wahorn féle Cadillac Drive is, csak az LA -> Moszkva -> Budapest volt. Mi nyomnánk NY -> LA -> Moszkva -> Nyíregyháza utat, az lenne az Ikarus Drive. 😃
22 ezer kilométer lenne összesen, első szakasz NY-tól LA-n át Anchorage-ig, utána pedig Magadan-tól Moszkván át Nyíregyházáig. Kb. 6500 liter gázolaj kellene a túrához. 😃
Na de ja, nagyon durva lenne, csak a költsége is nagyon durva, de ha egyszer lottót nyerek vagy ilyesmi, akkor mehet a dolog. 😆
Ja, erre rengeteg pénz kellene, meg a busz tetején kellene kialakítani egy tetőcsomagtartót amin vinnénk plusz gumit meg főbb kopóalkatrészeket, na meg persze üzemanyagot és vizet. Egy kis napelem se ártana mondjuk. Na de ja, drága lenne annyi biztos, viszont ötletnek kiváló mert kib*szott nagy kaland meg élmény lenne. 😃
A busz a pótalkatrészekkel meg az átalakítással együtt mindenképpen 12-13 millió, és akkor még nem mentünk sehova. 😆
Lenne akkor mit mesélnünk 😃
90 nap US-ben, már az indulás is jó lenne 😃
Üzemanyag azért kellene, vagyis pénz rá. Szerintem fejenként 2 millából nem jövünk ki. Még ha nem is veszünk sok mindent, csak kaját, meg apróságokat.
Vlagyivosztokból is lehetne menni a busszal, de elég sok idő lenne visszaérni Magyarországra, meg Moszkváig kb. végig szar az út, Moszkvától van normális autópálya meg ilyesmi. Persze megfelelő pénzzel bevállalnám azt is, de inkább nem. 😆
NY-ban egyértelmű, Empire State Building, One World Trade Center, Rockefeller Center, Times Square, Chinatown, Battery Park, Central Park stb. 😆
Vagy a buszt LA-ben hagyjuk, áthajózunk Vlagyivosztokba, onnan vonattal Moszkvába és onnan repülővel Budapest. A buszt meg majd elhozza valaki 😆
Mi a program NY-ban?
LA-ből nem mehetünk el úgy, hogy nem néztünk meg egy Lakers meccset, a Hollywood Blvd környékét is meg kell nézni, be kell ugrani Kat von D-hez egy képre+plusz beszélgetni 😆 Beverly Hillst meg kell nézni, plusz Xtina-hoz is el kell menni 😆 hátha megszán egy kis pénzzel 😆
Mondom, ha csak alvás meg tankolás akkor 6-7 nap alatt ott vagyunk, napi 10 óra vezetéssel és 55 mérföld/órás sebességgel számolva, ami néha lehetne több is, meg vezetni is lehetne alkalmanként többet, így lehet meglenne az 5 nap alatt is. Ez ilyen átlagolt eredmény. 😆
Na de ja, NY-ba repülővel mennénk vissza, onnan Rotterdam, ott pedig megvárnánk míg visszaér hajóval a busz. Mert LA-ből Kína felé hajóztatnak leginkább, azt meg nem szeretném végigülni a hajón mire LA-ből Hong Kong érintésével odaér a hajó Rotterdamba. 😆
NY-ba nem megyünk vissza, LA-ből hajóra szállunk és az letesz valahol.
Vagy mehetünk, de az megint plusz 20 nap vezetés, ami azt jelenti, hogy 90 napból 40-50 napot vezetünk.
Pénztárcát fel kéne készíteni rendesen néhány millával 😃
Napi kellemes 200-250 kilométerrel számolva 22-25 nap, tehát maradna idő mindenre, itt-ott megállni meg ilyenek. Persze ez a nagyon kényelmes verzió, napi 200-250km az nem sok igazából, de azért haladnánk. 😃
Hogyha csak aludni meg tankolni állunk meg akkor durván egy hét alatt ott lennénk, napi 800 kilométerrel számolva. 😃
Ja hát 90 napunk lenne arra, hogy nyomjunk egy NY-LA utat. Ikarus nem hagyna cserben, ezek a Rába dízelmotorok max. akkor állnak meg, ha kifogy a gázolaj. 😆
Lenne pénzem meg is csinálnám. Jogsit is le tudnám addigra tenni hozzá, de ha nem, akkor ismerek buszsofőrt aki bevállalná, csak lehet nekünk kellene fizetni az útját, mert a Volánnál nem keresi hülyére magát. 😆
Na de ja, egyelőre se pénz, se semmi, majd egyszer lehet bármi. 😆
3-an legalább kényelmesen elférünk, úgyis max. két fotelt meg egy kanapét akarnék bele, f*sza bárszekrénnyel, TV-vel meg ilyenekkel, ja meg a hátsó részt leválasztani és oda egy franciaágyat, alvásra meg más tevékenységekre, ha találunk valami jóféle amerikai lánykát. 😆
11 méteres buszban pont elférne ilyesmi, láttam már átalakítva hasonló méretű buszt így, f*sza volt. 😆
Elmegyek felétek, ott átalakítjuk a buszt is 😃
Mondjuk várhatunk, ha nem is lottózok, de most fogok, ha holnap nem is, de a héten elmegyek és feladok egy szelvényt. Sosem lottóztam még, lehet elsőre szerencsém lesz, bár lehet nem. 😆
De ha pénzesek leszünk, akkor nem kell 😃
Na de ja, pár felvétel biztos lenne amúgy is, mert ilyenről érdemes. Max. ilyen pár részes filmbe össze lehetne vágni a fontosabb felvételeket és úgy el lehetne adni. Persze ehhez kellene egy olyan ember is a csapatba akinek van érzéke a filmezéshez. 😃
Mondjuk ja, a busz önmagában legalább 13 millió mindennel együtt, azt is elő kellene teremteni valahonnan. 😆
Mi álljuk a buszt 😆 a többit állhatná az RTL 😆
Persze ha híres emberek lennénk, akkor egyszerűbb lenne az ilyesmi. 😆
Én se 😆 menjünk el az RTL-hez, álljunk elő ilyen 5lettel, hátha elzavarnak 😆
Amúgy ok, egyelőre nagyon jó az esélyem, mert nem is lottózok. 😆
Ha én hamarabb nyernék, akkor is mehet a dolog 😃
Na de ja, érdekes témájú cucc lenne az biztos, meg lenne nézettség is. Mondjuk ezt csak akkor lenne érdemes megcsinálni, ha nagyon nem lenne máshonnan elég pénz, de jelen állás szerint az alapvető dolgokra sincs pénz, így egyelőre mindegy is. Na de ha majd nyerek a lottón vagy valami, akkor megígérem, hogy meglesz. 😆
Nem is az érdekel, hogy híresek lehetünk, hanem USA.
Viszont mindegy is, az a lényeg, hogy a csatorna pénzelne minket, ha lenne megfelelő számú nézettség. 😆
Szerinem lenne azért nézettség rendesen.
Amúgy az biztos, ez hosszú sorozat lenne. Még 90 részbe se férne bele minden amit látnánk Amerikában és érdekes lenne. 😆
Ikarus Drive jobb lenne 😃 meg hosszabb is. Csak 90 rész szólna Amcsiról 😃
Jó lesz a TV2 vagy valamelyik nagyobb csatorna is.
lumosnina: Nagyon hideg van, ma esett a hó is 😃
Már 2-3 hónapja LA láz van nálam 😃
22 ezer kilométer lenne összesen, első szakasz NY-tól LA-n át Anchorage-ig, utána pedig Magadan-tól Moszkván át Nyíregyházáig. Kb. 6500 liter gázolaj kellene a túrához. 😃
Na de ja, nagyon durva lenne, csak a költsége is nagyon durva, de ha egyszer lottót nyerek vagy ilyesmi, akkor mehet a dolog. 😆
Ja-ja, közben videóznánk és itthon meg sorozat lenne belőle valahol, így tényleg olcsóbb lenne 😃
Kellene keresni valami TV csatornát aki támogatna, jó, közben filmeznének meg minden, de legalább olcsóbb lenne részünkről. 😆
Ha nem leszel, akkor Yo8! 😀
Most mennem kell egy kicsit, lehet már csak holnap leszek. 😃
Milyen nagy lenne már azért, ha összejönne 😃
A busz a pótalkatrészekkel meg az átalakítással együtt mindenképpen 12-13 millió, és akkor még nem mentünk sehova. 😆
90 nap US-ben, már az indulás is jó lenne 😃
Üzemanyag azért kellene, vagyis pénz rá. Szerintem fejenként 2 millából nem jövünk ki. Még ha nem is veszünk sok mindent, csak kaját, meg apróságokat.
NY-ban egyértelmű, Empire State Building, One World Trade Center, Rockefeller Center, Times Square, Chinatown, Battery Park, Central Park stb. 😆
Mi a program NY-ban?
LA-ből nem mehetünk el úgy, hogy nem néztünk meg egy Lakers meccset, a Hollywood Blvd környékét is meg kell nézni, be kell ugrani Kat von D-hez egy képre+plusz beszélgetni 😆 Beverly Hillst meg kell nézni, plusz Xtina-hoz is el kell menni 😆 hátha megszán egy kis pénzzel 😆
looser: Ja-ja, alap 😃
Na de ja, NY-ba repülővel mennénk vissza, onnan Rotterdam, ott pedig megvárnánk míg visszaér hajóval a busz. Mert LA-ből Kína felé hajóztatnak leginkább, azt meg nem szeretném végigülni a hajón mire LA-ből Hong Kong érintésével odaér a hajó Rotterdamba. 😆
Vedd el Xtina-t, az kapásból Green card 😆
Vagy mehetünk, de az megint plusz 20 nap vezetés, ami azt jelenti, hogy 90 napból 40-50 napot vezetünk.
Pénztárcát fel kéne készíteni rendesen néhány millával 😃
Hogyha csak aludni meg tankolni állunk meg akkor durván egy hét alatt ott lennénk, napi 800 kilométerrel számolva. 😃
Ja-ja, mennyi nap alatt érnénk NY-ból LA-be, ha csak tankolni állunk meg, meg aludni?
Csak 90 nap az kevés, kb NY-ban elhülyéskedünk annyit és még LA-ben nem is voltunk.
Na de ja, egyelőre se pénz, se semmi, majd egyszer lehet bármi. 😆
Vannak jó csajok ott biztos.
Átalakítjuk télen, májusban indulásra kész lesz 😃
11 méteres buszban pont elférne ilyesmi, láttam már átalakítva hasonló méretű buszt így, f*sza volt. 😆
3-man kevesen vagyunk akkora buszhoz, kell még ember 😃