Ahogy érzed, én már nem vagyok ennyire becsületes. Nekem is ez lesz az első Witcher, amivel játszani fogok, de tetszik, szóval mindenképpen ki fogom próbálni.
Inkább próbáld törttel, attól még, hogy nekem bejött, lehet, hogy te utálni fogod. Akkor úgy tűnik, hogy én még függő vagyok 😃 Witcher 3 DRM védelem nélkül fog kijönni, már várom.
Iszonyat jó kártya, a régi Radeon 9200-hoz képest. Tehát a GTA5-t is viszi szépen, minden ilyen high-ultra keveréken, FXAA élsimítással. Csak hát gondolok én a jövőre, meg jól jönne valami az említett monitorhoz hasonló 😀 De jelenleg meg vagyok elégedve, mai játékokkal pedig jól elvagyok. Próbáld ki a Mafia 2-t, jó kis játék.
Játékok terén Mafia 3, ha majd lesz. Na meg Half Life 3 😀 De még nem igazán tudom, esetleg a CS:GO-t megveszem, bár azt nem tudom, hogy mennyire érdemes. Meg talán CS 1.6, hadd legyen meg már eredetiben a kedvenc multis FPS-em.
Monitorok közül ez tetszett meg: [LINK]
Videokártyából legalább GTX 970, bár az nagyon drága és mire meglenne rá a pénz, addigra már elavult lesz. Monitort igazából tudnék most is venni, csak nem lenne értelme, ugyanis rosszabbul futnának a játékok, a nagyobb felbontás miatt (mostani: 1280x1024, új 1920x1080 lenne).
A Uplay-t utálom, Origin okés, a Steamet pedig szeretem 😃
Most már én is elkezdek beszerezni pár eredeti játékot, ugyanis a következő gépfejlesztés (legalább 24"-os Full HD IPS monitor és valami nagyon erős videokártya) még évekre van 😀
Nem, megértettem, amit írtál. De igazából gépem is csak 2013 ősze óta van, szóval nem gamerkedek olyan régóta. Előző gépemre nem is vettem játékot, mert az akkoriakhoz (2005-ig bezárólag) volt rendes tört multiplayer. Inkább csak úgy mostanában fogalmazódott meg bennem az, hogy jó lenne megvenni pár jó alkotást, szépen mutat a polcon meg a fejlesztőket is támogatom vele.
Másik dolog pedig az, hogy nem kéne elinni a pénzt 😂 😆
Nem igazán használom a Steamet. Amúgy megvan lemezesbe még a Call of Duty 4 is, de Originen van Battlefield 3-am is. A pénzem meg inkább gépfejlesztésre, minthogy játékokra költöm 😜
Én GTA-k közül eddig csak a San Andreast pörgettem ki, de azt imádtam (így utólag, szegény billentyűzet 😢 😆😉. A gta5 nagyon jó, most ott tartok, hogy már Trevorral is mehetek. Az az ember egy gyökér 😆
Jó az új avid. Mikor hozzászóltál a GTA V új képeinélvalaki írta a neved én meg kerestelek, hogy hol szoltál hozzá előzőleg. Mert ugye te már úgy voltál nekem "megszokva" "elmentve", hogy NFS Underground 2. 😃
intelIA32: Arra meg akkor külön jobb egér és le lehet tiltani az adott elemet ha zavar, de oldalháttérben még elfér a reklám, az Prohardveren se zavar, mondjuk ott igényesen oldják meg általában. 😃
Na de ja, az az igazán zavaró, amikor a reklámok több erőforrást igényelnek mint maga a weboldal, mert "nagyon jól" optimalizált kóddal írták őket. Az a baj, hogy Flash reklámot bármilyen idióta összerak, vannak ilyen kattintgatós programok is amivel lehet Flash animációt csinálni, igénytelen megoldás persze, de attól még használják.
Az oldal reklámjait említem, nem ezeket a beágyazott vackokat.
Az a reklám volt beállítva itt az oldalon háttérnek. Akkor még reklámozgatták a "gépigény webáruházat"
A többit már régebben is beszéltük. Én pl nem ismertem az ***ot régebben...bár akkoriban még meglehetett férni pár reklám mellett és egy Celeron D 351 nem halt meg tőle.
intelIA32: Elterjedt volt az már akkor is, én is használom jóideje. Az meg mindegy, hogy használ-e Flash-t a reklám vagy nem, tiltja mindenképpen. Nem csinál mást egyébként, mint elrejti a reklámokat, tehát attól még betöltődnek, csak a user nem látja, ezért jó egy szépen konfigurált hosts fájl amiben benne van majdnem minden reklám/spam oldal linkje aztán akkor a böngésző már be se tölti a reklámokat, mivel Windowsban blokkolva van az adott webcím. Utána a reklámblokkoló már csak arra kell, hogy az esetleges maradékot eltüntesse. 😃
Akkoriban még nem volt elterjedve. Na meg az a reklám amúgy sem hinném, hogy flash alapú volt. Valami Star Wars-os volt, de igen igénytelen volt.
Nem lehetett a hirdetés szövegét elolvasni, mert ugyebár két oldalra szét vágta az oldal.
Egyik oldalon volt két betű, a másik oldalon másik két betű, aztán fingod sem volt róla, hogy az mi akar lenni.
De szerintem belátták, hogy az nem nyerő
Szia. Megvárom amíg kijön a GTA 5 és lehetőleg boltban, dobozosan szeretném megvenni. És igen remélem jól fog futni, de ez már csak az optimalizáción múlik, de biztosan az is nagyon ott lesz, ahogy a rendszerkövetelmény is. 😀
Monitorok közül ez tetszett meg: [LINK]
Videokártyából legalább GTX 970, bár az nagyon drága és mire meglenne rá a pénz, addigra már elavult lesz. Monitort igazából tudnék most is venni, csak nem lenne értelme, ugyanis rosszabbul futnának a játékok, a nagyobb felbontás miatt (mostani: 1280x1024, új 1920x1080 lenne).
Most már én is elkezdek beszerezni pár eredeti játékot, ugyanis a következő gépfejlesztés (legalább 24"-os Full HD IPS monitor és valami nagyon erős videokártya) még évekre van 😀
Másik dolog pedig az, hogy nem kéne elinni a pénzt 😂 😆
Bár csak ritkán vagyok belépve.
Amúgy már fölraktam, remélem tényleg jól fut vele.
Kösz és köszi a jelit is.
A San Andreasos kicsit ribancos, de a többi nagyon tetszik.
Valahogy az az érzésem, hogy sokáig fog maradni ez a kép. 😉
Egyébként ezekbe a GTA epizódokba az ilyen képeket csíptem a legjobban:
De lassan telik az idő. Én addig Battlefield3-at tolok, te?
De nyugi, ha majd kitoltam a GTA5-t, akkor majd visszarakom a régi avit.
Tisztelegni kell a GTA V előtt ugyebár. 😉